Nyikolaj Gumiljov
Szonett

Mint konkvisztádor, vaspáncélba bújva
E földön könnyû szívvel járok én,
Hol édent lelve kertek lágy ölén,
Hol éjlõ mélységek fölé hajolva.

Ködöt dagaszt csillagtalan borúja
A mennynek… ám vidít a vak remény,
S hiszek derengõ csillagomban, én,
A konkvisztádor, vaspáncélba bújva.

S ha ezen a világon nem lehet
Széttörni az utolsó láncszemet,
Hát jöjjön a halál, akármiféle!

Megvívok véle, és ha végzetem
Lesújt reám, talán halott kezem
A kék liliomot letépi végre.

István Baka
(Nikolay Gumilev`s site)

Николай Гумилёв
Сонет

Я верно болен: на сердце туман,
Мне скучно все, и люди, и рассказы,
Мне снятся королевские алмазы
И весь в крови широкий ятаган.

Мне чудится (и это не обман),
Мой предок был татарин косоглазый,
Свирепый гунн… я веяньем заразы,
Через века дошедшей, обуян.

Молчу, томлюсь, и отступают стены —
Вот океан весь в клочьях белой пены,
Закатным солнцем залитый гранит,

И город с голубыми куполами,
С цветущими жасминными садами,
Мы дрались там… Ах, да! я был убит.

Стихотворение Николая Гумилёва «Сонет» на венгерском.
(Nikolay Gumilev in hungarian).

In other languages

All translations of this poem →