Nyikolaj Gumiljov
Betegen

Lázálmaimban egyre ez gyötör:
Vonalak metszõn-éles végtelenje,
S harang mint óra, üt szünetlenül,
Akárha már az öröklét peregne.

S úgy rémlik most, hogy a halál után,
Kínjával a feltámadás-reménynek,
A vaksötétben így kutatja tán
A szem a sok jólismert, régi képet.

De ama õshomályban zöld füvet
Nem lel, s a fül se hall már földi hangot,
Nincs más, csak kockák, rombuszok, szögek,
S kongó, örök, baljóslatú harangok.

Ó, bár csak álom nyûgözné szemem!
Eljutnék, mint a béke ünnepére,
Õsz tengerekhez, sárga fövenyen
Nagy, barna köveket számlálni végre.

István Baka
(Nikolay Gumilev`s site)

Николай Гумилёв
Больной

В моём бреду одна меня томит
Каких-то острых линий бесконечность,
И непрерывно колокол звонит,
Как бой часов отзванивал бы вечность.

Мне кажется, что после смерти так
С мучительной надеждой воскресенья
Глаза вперяются в окрестный мрак,
Ища давно знакомые виденья.

Но в океане первозданной мглы
Нет голосов, и нет травы зеленой,
А только кубы, ромбы, да углы,
Да злые, нескончаемые звоны.

О, хоть бы сон настиг меня скорей!
Уйти бы, как на праздник примиренья,
На желтые пески седых морей,
Считать большие, бурые каменья.

Стихотворение Николая Гумилёва «Больной» на венгерском.
(Nikolay Gumilev in hungarian).

In other languages

All translations of this poem →