Mint egy megkésett ajándék,
számomra a tél olyan,
tetszik, hogy először játék
szinte a szilaj roham.
Szép, ha kezdetén ijesztget,
hozva ránk a zord időt:
még a holló is remeghet
kopár körei előtt.
De a kék domborzatának
legnagyobb az ereje:
álmatlan regéjű árnak
halántékjég-félköre...
Как подарок запоздалый
Ощутима мной зима:
Я люблю ее сначала
Неуверенный размах.
Хороша она испугом,
Как начало грозных дел, —
Перед всем безлесным кругом
Даже ворон оробел.
Но сильней всего непрочно-
Выпуклых голубизна —
Полукруглый лед височный
Речек, бающих без сна...
«Emléket állítottam szürke üszkén / az életnek, mely lassan elkopott: / egekbe szökken s felülmúlja büszkén / a híres Sándor-oszlopot. Nem múlok el, ha testem porrá vedlik, / hárfaként zengő lélek leszek én, / dicsfény övezi arcom, valameddig / ...»
«Tél-boszorkány bonthatatlan / bűbájában, mint mese, / dér-palástban, néma fagyban / áll a fenyves mozdulatlan / csodacsipke-ligete. Halva tán és mégis élve / tűri, szinte álmai / gyönyörétől megigézve, / hogy a hónak már egész be- / fonják piheláncai. Ha ny...»
«Karszékbe süppedek s nézem: a mennyezet / fehérén fénykört írt a lámpa; / ernyője lassan ing — a felgyúlt képzelet / forgó kísértet-árnynak látja. Őszi alkonyt idéz e sápadt fény-patak: / minthogyha messze, túl a kerten, / kihűlő ég alatt kavargó varjakat / l...»
«Végzetes-vigasztalan halálok / Híradása titkos éneked. / Testamentumokra szórod átkod, / S földi boldogságunk megveted. És hatalmad oly erővel árad, / Elhiszem a szóbeszédeket, — / Az angyalokat megbabonáztad, / Szépségednek mind a rabja lett... És ha a hiten kacags...»