Afanaszij Fet
Karszékbe süppedek

Karszékbe süppedek s nézem: a mennyezet
fehérén fénykört írt a lámpa;
ernyője lassan ing — a felgyúlt képzelet
forgó kísértet-árnynak látja.

Őszi alkonyt idéz e sápadt fény-patak:
minthogyha messze, túl a kerten,
kihűlő ég alatt kavargó varjakat
látnék gyászszínű, nagy seregben.

Nem varjú száll: kocsi. A ház elébe ér,
lázas kéz nyomja a kilincset.
Ó, a gyönyörű arc dermedt és gyolcsfehér,
éget a búcsúzó tekintet.

Nézek utána — már az út homályba fúl,
s túl a sötétség ülte kerten
suhognak egyre még, örök-hazátlanul
a varjak, nagy, riadt seregben.

Zsuzsa Rab